Szabadság négy keréken: Munkatársi Autóhasználati Program

Szabadság négy keréken: Munkatársi Autóhasználati Program

2024. 10. 28.

Az Audi Hungaria Munkatársi Autóhasználati Programja (MFC) jelentős fejlődésen ment át az elmúlt években.

Bene Gábor, a program vezetőjeként a nemrég lezajlott két Nyílt Nap kapcsán osztja meg velünk az eddigi eredményeket, a felhasználói szokásokat és a jövőbeli terveket.

Milyen eredményeket ért el eddig a Munkatársi Autóhasználati Program (MFC)?

Az Audi Hungariánál 14 éve indult Munkatársi Autóhasználati Program (MFC), amelynek  keretein belül munkatársainknak saját döntésük alapján lehetőségük van magánhasználatra gépjárművet bérelni, ezzel belépve az autók prémium kategóriájának világába. Az utóbbi pár évben a résztvevők száma dinamikusan nőtt, jelenleg közel 800 fővel zajlik a 2024-es programévünk. Idén tavasszal több ezer fő részvételével átfogó felmérést végeztünk és örömmel tapasztaltuk, hogy továbbra is magas az elégedettség a résztvevők körében, illetve még mindig rendkívül vonzó lehetőségnek tartják az autóhasználati programot.

Hogy sikerültek a Nyílt Nap rendezvényeitek? Mik voltak a főbb kérdések felétek?

A Nyílt Napjainkra sok érdeklődő látogatott el, aminek nagyon örültünk, hiszen ebben tudjuk mérni a sikerességét a rendezvénynek. Az új A3 családból a Limousine és az Allstreet modellt is be tudtuk mutatni, nagy érdeklődés övezte mindkettőt. Emellett főleg az új résztvevőknek tudtunk személyes tanácsokat adni, de kellemes beszélgetéseink voltak kollégáinkkal a program távlati jövőjéről, lehetőségeiről is.

 

Hanna már az „új generáció” tagja a MFC Programban, idén először rendelt járművet az autóhasználati konstrukció keretein belül.
 

Jelenleg milyen autót vezetsz és miért ezt választottad?

Jelenleg egy Audi Q2-t használok, nagyon szeretem. Azért választottam, mert könnyen lehet vele kisebb helyekre is beparkolni a belvárosban, valamint jó „magasan” ülni benne.
 

Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol az MFC programhoz, és milyen tapasztalataid vannak eddig?

A programba lépés előtt egy 12 éves autóval közlekedtem, szerettem volna újítani. Mivel új autó vásárlására nem volt lehetőségem, a program mellett tettem le a voksom.
 

Milyen előnyöket tapasztaltál az MFC programban való részvétel során, és van-e valami, amit javítanál?

Számos előnye van a programnak, bármilyen probléma esetén a mobilitásgarancia rögtön rendelkezésünkre áll, nem kell ellenőrző szervizekre hordani az autót, ami nekem nagy könnyebbség. A kerékcsere is nagyon gördülékenyen zajlik, nem kell a cserekerekeket tárolnom.
 

A 2025-ös évre sikerült már eldöntened, milyen autót szeretnél rendelni? Miért ez a választásod?

Két modellben gondolkodtam, az A3 Limousine-ban és az A3 Allstreetben. Amellett, hogy nagyon szeretem a jelenlegi autómat, szeretnék a Q2 után kipróbálni egy másik típusút. Végül az Audi A3 Allstreet-re esett a választásom, mivel ez kicsit magasabb, mint az A3 Limousine, így a Q2 után nem lesz akkora változás.

 

József már rutinos szereplőnek számít az MFC Programban, ráadásul a családjából többen is résztvevők.


József, elárulod kik és hányan vagytok családtagok az MFC Programban?

Öten vagyunk testvérek és mindannyian az Audi Hungariánál dolgozunk, ebből velem együtt négyen évről évre rendszeresen élünk az MFC program adta lehetőséggel.

 

Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol az MFC programhoz, és milyen tapasztalataid vannak eddig?

A négy karika vonzereje vitathatatlan, ezen felül jó érzés egy prémium autót vezetni és megnyugtató, hogy mindig egy korszerű és biztonságos autóban ül a család. Számomra gazdaságosabb, mint egy új autó finanszírozása és fenntartása.

Nagyon kényelmes, hogy a rendszeres szervízre sincs gondom egy MFC-s autónál és a téli-nyári gumicsere is rendkívül gyorsan, gördülékenyen megy. Az autó átvétele mindig egy élmény és eddigi tapasztalataim szerint aki úgy bánik a járművel, mint a sajátjával, a leadásnál sem éri semmilyen kellemetlen meglepetés.
 

Milyen előnyöket tapasztaltál az MFC programban való részvétel során, és van-e valami, amit javítanál?

Az előnyöket már részben említettem is az előző kérdésnél, de talán az egyik legnagyobb pozitívuma a programnak számomra és a legizgalmasabb benne, hogy minden évben egy új Audiba ülhetek. Évről évre kipróbálhat az ember egy másik típust, vagy egy másfajta felszereltséget és mindig izgalmas, hogy az adott évben milyen lesz a kínálat. Talán ez utóbbi lehetne az egyetlen, amin javítani lehetne, szívesen látnék nagyobb kínálatot. Sajnos a jövő évi kínálat az előző évekhez képes kicsit szűkebbnek tűnik, viszont a felszereltség nagyon jó, és idén először a téli kerekek esetében az alufelni változat mindenképpen pozitív.
 

A 2025-ös évre sikerült már eldöntened, milyen autót szeretnél rendelni? Miért ez a választásod?

A 2025-ös választásomon még gondolkodom, örülök hogy ennyi színből lehet választani, ami szó szerint új színt ad a korábbi modelleknek. Nagyon tetszene egy fehér A3 Limousine, de egy pitonsárga Allstreet-et is el tudnék képzelni. Lehet, hogy idén is, mint legutóbb az MFC irodában születik meg a végső döntés. (nevet)

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+ 36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap