Audisok a nagyvilágban - Felelősség, szabadság és szakmai kihívások Kínában

Audisok a nagyvilágban - Felelősség, szabadság és szakmai kihívások Kínában

2024. 08. 23.

„Számomra két dolog a hajtóerő: az új megtanulásának a lehetősége és a felelősség megélése. A kihívások motiválnak és az, hogy megoldást találjak rájuk. Mindig bennem van az érzés, hogy vajon képes leszek-e rá.
Emellett pedig meggyőződésem, hogy a felelősségvállalással a növekedéshez nélkülözhetetlen szabadság is társul. Élvezem, hogy hatással lehetek, újat hozhatok létre. Ez pedig nem működik felelősségvállalás nélkül.”

Kollégánk, Weisz Dániel 13 évvel ezelőtt érkezett Győrbe, ahol nemcsak tökéletes letelepedési helyszínre lelt az ő és családja számára, hanem a vágyott szakmai kihívásokat is megtalálta.

Az alábbi interjút olvasva közelebbi pillantást vethettek a kínai kultúra rejtelmeibe, továbbá megismerhetitek Dani izgalmas karrierútjának és changchuni kiküldetésének részleteit.

Mesélj nekünk az Audi Hungariánál eddig megélt tapasztalataidról.

Weisz Dániel: Az Audival 2011-ben a Műegyetemi Állásbörzén találkoztam először. Olyan gyakorlati helyet kerestem, ahol a diplomamunkámat is megírhatom. Sikeres pályázatom után megkezdhettem immáron 13 éves utamat az Audi Hungariánál, kezdetben a járműgyár építési projekt gyártervezési csapatának gyakornokaként. Karrierem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a másfél év, ahol részese lehettem egy új járműgyár földből való kinövésének.

A projekt befejeztével már, mint tervezőmérnök erősítettem az általános tervezés csapatát, ahol a járműgyári tapasztalatok után betekintést nyerhettem a Motorgyártás működésébe is. 2016-ban utam visszavezetett a járműgyárba, amikor is belemerültem a berendezéstervezés rejtelmeibe, és a járműszereldei szállítópályatervezés felelőse lettem. Több átalakítás mellett részese voltam az Audi Q3 bevezetésének is, ami ugyancsak egy örök emlék marad.

2019-ben egy rövid időre még visszatértem a Motorgyárba, ahol az új PPE hajtások gyártásához szükséges szállítópályákat érintő strukturális átalakításokhoz kapcsolódó projektben vehettem részt. Itt kezdődött a kapcsolatom az elektromobilitással.

2022-ben új kihívásokat keresve találkoztam a Changchunban, a PPE platformra épülő új gyár terveivel. Mivel a gyár bővítési projekt talán a legmeghatározóbb időszak volt számomra a vállalatnál, igy nem is volt kérdés, hogy megpályázok egy szabad pozíciót a szállítópályatervezés területén. Ennek eredményeként 2022. szeptembere óta erősítem a projekt szerelde gyártástervező csapatát. Eleinte, mint a szereldei szállítórendszerek közel feléért felelős projektvezető végeztem a feladataimat, 2023 március eleje óta pedig már Kínában felügyelem a telepítés és üzembehelyezés folyamatát.

 

Miért vonzott a külföldi kiküldetés lehetősége?

W.D.: Gyerekként sokat utaztunk a családdal, igy mindig is szerettem új vidékeket felfedezni, emellett az egyetemi évek alatt az USA-ban is dolgoztam egy nyári szünet alatt. Fiatalkorom legjobb nyara volt, ezért nem áll tőlem messze, hogy külföldi munkát vállaljak.

Természetesen szakmailag is remek kihívás egy teljesen más kultúrában munkát végezni, ezen kívül a családomnak is nagy lehetőség, ami fontos szempont volt a döntés meghozatalakor.

A gyerekeim most egy nemzetközi iskolában tanulnak, ahova a világ minden tájáról járnak gyerekek. Ezzel egy olyan szemléletet kapnak, ami remélem elkíséri őket életük során: nyitottnak lenni az újra, kíváncsinak lenni más kultúrákra és bátornak lenni a bizonytalan helyzetekben.

Emellett pedig részese lenni egy új gyár megvalósulásának nem mindennapi élmény. Sosem felejtem el, amikor a győri járműszerelde bokrétaünnepének előkészítése során az akkori vezetőmmel sétáltunk az épület tetején, majd erről a magas pontról szétnézve, büszkeséggel a hangjában azt mondta: „Dani, olyan projektben van részünk, ami általában csak egyszer adatik meg az ember életében: felépíthetünk egy új gyárat.” Nagyon örülök neki, hogy ezt a felemelő érzést újra átélhetem.

 

Hol dolgozol jelenleg és melyek a mindennapi feladataid?

W.D.: Changchunban az AUDI-FAW NEV Co. Gyártástervező részlegének szereldetervezésért felelős osztályán vagyok a szállítópályatervezés csapat tagja. A projektbe a konstrukciós fázisban kapcsolódtam be, mint 3 részprojekt vezetője. Izgalmas időszak volt a kínai kivitelezőkkel a nyelvi akadályokat legyőzve olyan technikai megoldásokat kidolgozni, amiknek aztán a felépítését a helyszínre érkezésemtől kezdve felügyelhetem. Jelenleg már az előszériás gyártás szakaszában vagyunk, amikor a berendezéseinket optimalizáljuk, és készülünk rá, hogy hamarosan átadjuk azt az üzemeltetésnek.

Időközben az egész szereldei szállítópályatervező team koordinációs feladataiba is belekóstoltam, augusztustól pedig mindez kiegészült az akkumulátorszereldei projektek koordinálásával egy kínai kollegával karöltve.

 

Milyen a kapcsolatod az ottani kollégáiddal?

W.D.: Bátran mondhatom, hogy jó. Nagyon kedvesek és segítőkészek, illetve lenyűgöző számomra a tapasztalatuk is. Van olyan kollegám, aki már 3 gyárat épített fel, mielőtt csatlakozott volna a vállalathoz, amivel egy mély szakmai tudást hoz be a csapatba. Azt tapaszalom, hogy a kelet-európai múltunk miatt kulturálisan is közelebb vagyok hozzájuk, amit értékelnek, és időnként mintegy összekötő kapocsként vagyok jelen köztük és a német kollégák között.

 

Mit gondolsz, melyek a legfőbb különbségek az ottani és az itthoni munkahelyi kultúra között?

W.D.: Az én megélésem az, hogy nem fektetnek akkora hangsúlyt a standardizált megoldásokra, mint mi. Arra törekszenek, hogy elinduljon, majd valahogy elketyegjen a rendszer, amit építettünk, kevésbé fontos nekik, hogy az átlátható, később könnyen módosítható, hatékony és stabil legyen. Azt gondolom, hogy kiküldöttként ezen a szemléletmódon sokat tudunk formálni. Ugyanakkor én is sokat tanultam tőlük arról, mennyire fontos, hogy az ember kíváncsi és szorgalmas legyen. Ha megvan a világos cél, akkor kitartóan és fáradhatatlanul dolgoznak érte.

 

Kivel utaztál Kínába és mivel töltitek a szabadidőtöket?

W.D.: Feleségemmel és a most 12 éves lányunkkal és 9 éves fiunkkal indultunk útnak.

Mivel a hétköznapok alapvetően a munkáról szólnak, így a hétvége jellemzően a családé. Ilyenkor van idő egy kicsit pihenni, játszani, illetve a hobbimra a főzésre és kenyérsütésre is időt szánni. A lakóparkunk közelében van egy nagy tó egy szépen gondozott parkkal, gyakran sétálunk arrafelé. A szabadságok idejét pedig kihasználjuk arra, hogy utazzunk Kínán belül, illetve a környező országokba. Kínában is meglátogattunk már több nagyvárost Pekingtől Shanghaion át Shenzhenig és HongKongig, de volt lehetőségünk a vidéki Kínába is belekóstolni olyan gyönyörű helyeket látva, mint Yangshou vagy Yanji. Hihetetlen sok arca van az országnak, méretéből és több ezer éves múltjából fakadóan annyi izgalmas felfedezni valót rejt magában, hogy még 2 kiküldetés sem lenne elég, hogy mindent végig járjunk.

Ezen kívül az olyan, Magyarországról nézve távoli és egzotikus helyek, mint Dél-Korea, Japán vagy a Fülöp-szigetek innen egyszerűen elérhető közelségben vannak.

A legemlékezetesebb élményeket számunkra Yangshou gyönyörű hegyeinek látványa, HongKong vibráló hangulatának átélése, és Szöul modern, a távol-keletet és a nyugati kultúrát ötvöző városa nyújtotta.

               

Fontos kiemelni az itt Changchunban élő több, mint 20 fős magyar közösséget is, akiktől rengeteg segítséget kaptunk már az érkezésünk előtt. Az egyik kint élő család készséggel segített nekünk a felkészülés közben felmerülő kérdéseinkben és a tájékozódásban is, egy másik pedig megérkezésünk után egy kis csomaggal lepett meg minket. Körbevezettek a lakóparkban, elmondták a legfontosabb tudnivalókat, így indítottak el minket az itteni utunkon.

Hatalmas élmény, hogy kb. 2 havonta összejövünk egy kis gulyásozásra vagy pizzázásra, ilyenkor előkerül az otthonról hozott pálinka, Unikum, na meg a jó kis magyar zene. A karácsonyt is együtt töltöttük halászléfőzéssel és egész estébe nyúló ünnepléssel. Van, hogy hétvégén közösen utazunk el közeli látványosságokhoz. Egy kis szelet otthonról igy mindig velünk van, és igazi barátságok születtek.

               

 

Mi az, ami a legjobban hiányzik az itthoni dolgokból és milyen gyakran látogattok haza?

W.D.: Leginkább az ételek hiányoznak: a túró, a házi füstöltkolbász, egy jó kis hazai reggeli, illetve az élelmiszerboltokból megszokott friss pékáru és csemegepult illat. Meg persze a család otthon maradt része és a barátaink.

Az elmúlt másfél évben 2-szer voltam otthon 1-1 hetet, de nem pihenni, hanem egy-egy munkahelyi kötelezettség szólított haza. Legelőször pont egy év leteltével voltam otthon.

 

Mit gondolsz, melyek azok a személyes/szakmai tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki boldoguljon kiküldetésben?

W.D.: Két dolgot emelnék ki: a bátorságot és a pozitív szemléletmódot.

Bátorság kell, mert ahhoz, hogy elindulj a világ másik végére rengeteg ismeretlennel kell szembenézni, mint pl. a rengeteg papírmunka, az új kultúra, lakókörnyezet, munkakör és kollégák, nem beszélve arról, hogy a költözés a családot is teljesen kimozdítja a komfortzónájából. Mindez persze bizonytalanságot szül, amelynek a leküzdéséhez bizony bátornak kell lenni.

A teljesen más étkezési szokásokról se feledkezzünk meg! Néha bátornak kellett lenni, hogy az ember ne éhesen nyomja végig az egész napot. A kínai konyha egyébként hihetetlenül finom és itt teljesen más, mint amit az ember az otthoni sarki konyháktól megszokott.

A másik elengedhetetlen tényező pedig a pozitív hozzáállás. A rengeteg bizonytalanságban észre kell tudnunk venni a jót is, hiszen mindezekkel együtt jár az is. Ez segít megőrizni a stabilitást még a legrázósabb helyzetekben is.

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+ 36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap