2024. 04. 29.
„Mindig is szerettem volna megtapasztalni, milyen külföldön munkát végezni és hogy ez milyen kihívásokkal jár.
Emellett a Lamborghini név is egy vonzó tényező volt.
Szerintem sok járműmérnök álma egy top-tier szupersportautó gyártónál dolgozni, nekem is az volt.”
Tiszamarti Kristóf: Már gyakornokként megbíztak alkatrészfelelősi résztevékenységekkel, de mérnöki munkámat a korábbi, V8/V10/R5 széria minőségbiztosítás területén kezdtem, itt mindegyik nagyteljesítményű motor alkatrészeiért feleltem, a feladatom szériában jelentkező problémák, hibák elhárítása és beszállítófejlesztés volt.
Később részt vettem szegmenseken átívelő minőségfejlesztési projektekben is, majd 2020-ban egy még nagyobb, akkor még szinte mindenki számára ismeretlen dologba kezdtünk, ekkor kaptam lehetőséget egy Lamborghinivel közös projektmunkára.
A projekt célja az azóta már szériagyártásban lévő Lamborghini csúcsmodell, a Revuelto saját fejlesztésű és gyártású V12-es motorjának termékjóváhagyása és előszériás kvalifikációja volt, amit a győri Produkttechnik és labor/mérőszoba csapataival kellett lebonyolítani. Egy sant’agatai kollégámmal, Silvio Biasival lettünk a projekt szakmai koordinátorai a két oldalról.
Fő feladatom a projektmunka lebonyolítása volt, tehát biztosítani kellett a kommunikációt és a feladatok elosztását a győri és a sant’agatai oldal között. Ehhez teljesen új látásmódra és új folyamatok kidolgozására volt szükség, mivel ilyen jellegű kollaborációt egyik fél sem végzett korábban.
Tiszamarti Kristóf: Idővel a projektmunka egy következő, Lamborghini által tervezett motorra is kibővült, amely jelenleg is folyik. 2023-ban sikeresen lezártuk a V12 termékjóváhagyási folyamatát és közben a Lamborghinitől érkező megbízások tovább bővültek, mi pedig már év elején azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk tovább vinni ezt a sikeres közös munkát úgy, hogy az passzoljon Silvio és saját magam karriercéljaihoz is.
Mivel mindketten szerettünk volna külföldi kiküldetésben részt venni és jó kapcsolatot ápoltunk a túloldali területekkel, tulajdonképpen egy helycserét találtunk ki. Vezetőink és a HR terület támogatásával megkezdődött egy egyeztetési folyamat, amelynek lezártát követően nyáron sikerült aláírnom az új szerződést, majd szeptembertől már meg is történt a költözés és hirtelen Olaszországban találtam magam.
Mindig is szerettem volna tudni, milyen külföldön munkát végezni és hogy ez milyen kihívásokkal, tapasztalatokkal jár. Emellett a Lamborghini név is egy vonzó tényező volt. Szerintem sok járműmérnök álma egy top-tier szupersportautó gyártónál dolgozni, nekem is az volt.
Tiszamarti Kristóf: Gyakorlatilag átvettem Silvio feladatkörét, így én vagyok a minőségügyi felelőse a Revuelto V12-es motorjának. Itt kicsit más a terület felépítése, mint Győrben, így én felelek az összes motoralkatrészért az előszéria és szériagyártásban is.
A fő feladataim az előszériában a minőséget javító változások eszközölése, termék- és folyamat optimalizáció a beszállítókkal, továbbá a későbbi modellvariánsokkal járó termékjóváhagyás lebonyolítása. A szériában pedig a kritikus hibák, reklamációk elhárítása, majd a megfelelő korrekciós intézkedések kidolgozása és jóváhagyása a beszállítókkal.
Tiszamarti Kristóf: Szerencsére nagyon jó, néhányukat már ismertem korábbról, így nem volt teljesen idegen a terület. A csapat többsége hozzám hasonló korú, lendületes és barátságos fiatal, nagyon kedvesen fogadtak és a munkán kívül is szoktunk találkozni. Volt például közös falmászásunk, de konditermi edzések is, és persze néha egy-egy aperitivo vagy pizza is szóba jöhet velük.
Tiszamarti Kristóf: Elsőre az tűnt fel, hogy hosszabbak a munkanapok. Itt nem ritka, hogy este 6-7-ig bent vannak a kollégák, de persze egy kicsit később is kezdenek, 8:00-9:00 között.
Úgy érzem, itt az emberi kapcsolatok nagyobb szerepet játszanak a munkában, mint otthon. Ahhoz, hogy haladni tudj a dolgaiddal, hasznos, ha jó kapcsolatot ápolsz a különböző területekkel és jó, ha pontosan tudod, kihez kell fordulni az adott kérdéssel.
Ez azért is fontos, mert itt több hangsúly van a hierarchián, ami elsőre kicsit szokatlan, de átláthatóbbá teszi a szerepeket. Mivel ez egy kis cég az Audihoz képest, teljesen más a felelősségek eloszlása, szerte ágazóbb a munkatársak feladatköre, amit szintén szokni kell.
Amit kifejezetten szeretek itt, hogy az ebéd és a kávézás egy igazi közösségi esemény, mindig együtt megy a csapat ebédelni és nem szokás munkáról beszélni közben. Kicsit mondhatni „kijelentkezünk” ebédszünetben és így nagyon jó a hangulat.
Tiszamarti Kristóf: Feleségem is kiköltözött hozzám, így szerencsére számíthatunk itt egymásra, ami nagyon nagy pluszt jelent.
Amíg egyedül éltem kint, bejártam a Bologna környéki hegyeket, ahol rengeteg lehetőség van sportolni és túrázni. Bologna híres San Luca bazilikája is itt található, ami egy hegytetőn van a belváros mellett.
A környéken is sok a látnivaló. Jártunk Pármában sonkát és sajtot kóstolni, ellátogattuk Maranelloba a Ferrari múzeumhoz, hogy megnézzük, mit tud a konkurencia, de megismerkedtünk Ravenna városával is, amely mozaikkal kirakott templomairól híres.
Az olaszoknál télen kihagyhatatlan a síelés, így mi is kipróbáltunk több sípályát. Nekem ez teljesen új sportnak számít, ugyanis tavaly óta snowboardozok.
2023 nyarán pedig volt szerencsénk egy filmbe illő, toszkán esküvői élményt is megtapasztalni egy kollégám által.
Tiszamarti Kristóf: Szeretem a nagyvárosi környezetet, így nem gondoltam, hogy Győr nyugodtsága és rendezettsége hiányozni fog, de tényleg honvágyam van kicsit.
Legjobban a baráti kört és a családomat hiányolom, illetve azt, hogy megosszam velük az itteni élményeket.
Mivel imádom a hasam és szeretek főzni is, néha meg tudnék őrülni egy jó túróstésztáért, egy marhapörköltért, vagy egy magyar kolbászért, de sajnos itt kevés magyar hozzávaló érhető el.
Két-háromhavonta sikerül hazajutnunk. Mindig akad egy ünnep vagy hosszúhétvége, amit kihasználunk erre. A tavaszi-nyári időszakban viszont inkább kirándulni és utazni fogunk.
Tiszamarti Kristóf: Úgy gondolom, nyitottnak és megértőnek kell lenned az idegen kultúrára. El kell fogadni, hogy nem minden munkamódszered vagy kommunikációs szokásod lesz hatásos az új helyen, mivel máshogy gondolkodnak a kollégák. Ezért az alkalmazkodási készség is alapvető, adaptálódnod kell az itteni igényekhez, munkastílushoz, kommunikációhoz. Ha ezek megvannak, képes leszel érvényesíteni a technikai szemléletet és tudást, amit magaddal viszel.
Ha körvonalazódott, hogyan érvényesítsd ezt a tudást, a következő fontos készség a priorizáció képessége. Itt nincs üresjárat, így száz fontos téma közül kell kiválasztani a legsürgősebbet, illetve delegálni olyan feladatokat, amiket a segédterületek el tudnak végezni.
Összefoglalva, legyél nyitott a változásra, menedzseld a kollégákat és témaidat következetesen, és alkalmazd a németes, analitikus gondolkodásmódot a problémamegoldásban.
Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.
Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.