2023. 12. 05.
Ádámot biztosan sokan ismeritek, de vajon tudtátok-e róla, hogy az elmúlt 9 évben 5 különböző munkakörben dolgozott a motorgyárban?!
Elmesélte nekünk izgalmas történetét. Kattints!
A belsőégésű motorok iránti szenvedély az, ami megkérdőjelezhetetlen volt számomra gyermekkorom óta, amióta tudok beszélni és járni. Benzinvérű vagyok, ez a szenvedélyem és a hobbim is. Az irány tehát megvolt, de a konkrét utamat az évek során szerzett tapasztalatok alapján alakítottam így. Kezdetben elsősorban maga a motor érdekelt, de akkor találtam igazán önmagamra, amikor újabb és újabb lehetőséget kaptam, hogy más szemszögből is rálássak a motorgyártás folyamataira. Igazából minden egyes új munkakör szélesítette a perspektívámat és egyre kíváncsibbá tett. Szerettem volna minél többet megtudni - a terméken túl a gyártás különböző aspektusairól is.
Persze. (mosolyog) 2014-ben egy hallgatóknak szóló szakmai napon szerettem bele az Audi motorgyártásába, 2015 év elején pedig már gyakornokként lubickoltam életem első szakmai kihívásaiban a V8-V10 motorszereldéjében. Ezen a területen első sorban a gyártósori kiesésekkel és a vevői reklamációk analízisével foglalkoztam. Szép kihívás volt, hogy már kezdőként ilyen szakmai mélységekben nyomozhattam az esetleges gyártási problémák feltárása és megoldása érdekében.
2016 januárjában kaptam meg első főállású munkaszerződésemet, projektmérnökként dolgozhattam az EA211-es motorok szereldéjében. Típusintegrációval foglalkoztam. Akkoriban debütált az 1.0-es háromhengeres és az 1.5-ös EVO motor, melyek felfuttatásában vettem részt. Az elsődleges projektcélom intelligens melegjárató kabinok kialakítása volt – a korábbi minimális analízisre képes „Hottest” kabinok helyett. Itt már elkezdtem megérezni az előnyét annak, ha több területen is saját megéléseim alapján szerzek tapasztalatot, így a termelés további aspektusait is mélyebben szerettem volna megismerni.
Tudatos döntés volt részemről, hogy elvállaltam -a szereldében töltött éveim után- a mechanikus megmunkáláson egy budget és pénzügyi koordinátor munkakört. Szerettem volna teljesen más oldaláról megismerni a gyártást és bár távolabb kerültem a „terméktől”, sokkal szélesebb perspektívában kaptam rálátást folyamatainkra, termelési gondolkodásmódunkra. Eddig egyszerre terület egy szereldei sor témáival foglalkoztam, viszont itt nagy lendülettel vetettem bele magam 6 mechanikus megmunkáló sor pénzügyi tervezésébe. Ezen a területen elsősorban a számok nyelvén érezhettem a bőrömön a gyártás kihívásait. Korábban a termelés szakmai oldalát láttam, viszont itt megértettem, hogy milyen gazdasági hatásai vannak például egy gépkarbantartás, sorátépítés lebonyolításának, a műszakrend megfelelő kialakításának, vagy akár a napi darabszám kérdésének.
Lenyűgözött, amit láttam és egyben meglepő volt számomra a gondolkodás komplexitása és az a gyorsaság, ami ehhez a munkakörhöz kellett. Ez nagy kihívás volt, mert nagyon fiatalon kerültem ebbe a pozícióba. De mindvégig vezetők között mozoghattam, akik rendkívüli módon inspiráltak és sokat tudtam tanulni tőlük agilitás és gondolkodásmód szempontjából is. Mindeközben elvégeztem a győri Széchenyi egyetemen a Járműmérnöki mesterképzést (MSc) is. Ekkor érkezett szegmensen belül egy új lehetőség. Az EA211 hengerfej megmunkálás területére kerestek termékfrissítés okán projektmérnököt. A cél az új 1.5 EVO2 típus integrálhatóságának biztosítása volt. Tetszett, hogy ez ismét egy teljesen új típusú feladatot jelenthet a számomra, ráadásul nagyon szoros együttműködést igényelt a mindennapokban a gyártástechnológia-tervezésen dolgozó kollégákkal.
Ahhoz, hogy a meglévő és az új szériás motorok megmunkálása megvalósulhasson a szükséges darabszámban, házon belülről- és kívülről kellett új gépeket beszerezni, beüzemelni, alkalmassá tenni a termelésre. Ebben a feladatban a termelés és a gyártástervezés között voltam a kapocs. A gyártástechnológia-tervező mérnökökkel karöltve képviseltem a gyártási oldalt a grémiumok előtt, így magas szintű betekintést kaptam a gyártástervezés területének mindennapjaiba is. Itt már rendszeresen kellett magas beosztású vezetők előtt prezentálnom, érvelnem. Havi egyszer jellemzően Németországba mentem egyeztetésekre, majd előzetes gépátvételekre a gépgyártó partnereinkhez, ahol saját szememmel láthattam, hogyan- és hol épülnek a jövőbeli megmunkáló gépeink – ez mindig izgalmas kitekintés volt a „négykarikán” kívülre.
Az évek során leginkább az hajtott előre, hogy tapasztalataim által minél szélesebb perspektívában lássak rá a motorgyár működésére, majd elérkezett az életemben az a pont, amikor már nem csak rálátni szeretettem volna ezekre a folyamatokra, hanem részt akartam venni a fejlesztésükben!
Nagyon jó kiinduló pont volt mindehhez az a széleskörű kapcsolati háló, amit az évek során kiépítettem és az is, hogy tapasztalataim által az egyes területek saját nézőpontjaiból látom egyedi céljaikat. 2020 januárjában lettem APS (Audi Termelési Rendszerének megnevezése – szerk.) koordinátor és azóta is ebben a munkakörben tevékenykedem. A motorgyártó területek termelési folyamatainak folyamatos fejlesztéséért felelek, amely során célom, hogy a termékeinket minél hatékonyabban, gazdaságosabban állítsuk elő. Minden évben megalkotjuk az adott év fejlesztési tervét, ennek elérésében segítek a motorgyártás szakterületeinek. A feladataim nagyon változatosak és rendkívül széles skálán mozognak, mindig más kihívással nézek szembe, és én épp ezt a változatosságot szeretem benne. . Munkám során elengedhetetlen a nyitottság és a kreativitás, hiszen a APS területbejárásoktól, a projektmunkán át, a workshopok, oktatások megtartásáig mindenféle feladattal találkozom. Például gyártásoptimalizálás során nem csak gyors, átmeneti intézkedéseket vezetünk be, hanem a szakterületekkel együtt a probléma mélyére megyünk és megpróbáljuk közösen feltárni, megoldani azt. Ezekben a folyamatokban különösen nagy előny a számomra, hogy van termelési tapasztalatom, értem „miről beszélnek”, így előbb eljutunk a lehetséges megoldásokhoz. A megoldási lehetőségeket pedig segítek kiértékelni és támogatom a területeket a megvalósításban.
Az ún. KVP-prezentáció (KVP: folyamatos fejlesztési folyamat) jelenlegi formája olyan számomra, mint a saját gyerekem. Célom volt, hogy az adott év legnagyobb, legsikeresebb fejlesztéseit a vállalaton belül mindenki láthassa. Sikerült megvalósítanom, hogy az év végi prezentációkat bárki nyomon követhesse élőben online formában és/vagy személyes jelenlétben. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos szakmai kaput nyit a szakterületek munkatársai között, melynek hatására erősödik a tudásmegosztás is a gyár falain belül.
De például rendkívül inspiráló számomra az is, hogy a R4 OTTO Global szereldét a Volkswagen konszern hatékonysági (SPEED+) versenyén én támogathatom abban, hogy minél jobb helyezést érhessenek el a világszínpadon. Megérdemlik, hogy megnyerjék! Egy nagyon erős, agilisan működő terület és nekem nagyon nagy érték, hogy mellettük lehetek ebben a megmérettetésben.
A szakmai tapasztalatom és gondolkodásmódom fejlődésén túl a szakmai kapcsolataimban is sokat számít a múltam. Régi jó ismerősként megyek a korábbi területeimre. Tudják, hogy minden esetben segíteni szeretnék, így már a nulladik lépésnél is a bizalmukat élvezhetem.
Ezt egy közlekedési hasonlattal tudnám legjobban érzékeltetni. Gyakornokként még egy 1 sávos úton haladtam előre, most viszont úgy érzem, hogy már egy hatalmas metropolisz autópályán közlekedem. (nevet – szerk.)
Viszont azt sem felejtem el, hogy mindehhez kellett az Audi Hungaria is, hiszen bár már 5 területen dolgoztam, mégis egy vállalaton belül építhettem szakmai tudásomat, kapcsolataimat és a jövőmet. Ha tudatos vagy ennél a cégnél, hosszú távon nagyon szerteágazó a lehetőségeid köre, sok mindennel lehet foglalkozni. Ez karrier szempontjából nekem biztonságot ad és motiváló, hogy tudom, mindig több lehetőségben gondolkodhatok.
Fontos, hogy mindig keressünk- és tűzzünk ki magunk elé olyan célokat, amikbe kapaszkodunk, ez után pedig tegyünk, harcoljunk azért, amit el akarunk érni! Ez rendkívül jó motivációt tud adni a mindennapi feladatok teljesítéséhez is!
Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.
Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.