Munka mellett egyetem és hangszerkészítés...semmi nem lehetetlen!

Munka mellett egyetem és hangszerkészítés...semmi nem lehetetlen!

2022. 03. 31.

Idén 27 éve dolgozik az Audi Hungariánál Bendl Tamás analízismérnök. A cégnél a motorgyárban gépkezelőként kezdte pályafutását, s ma már a járműgyári beszállított alkatrészekkel foglalkozó csapatnál méréstechnikai munkakörben dolgozik. Szabadidejét is aktívan tölti, nemes fából készít dobfelszereléseket, melyek egyedi hangzását a külföldi vásárlók is értékelik.

 

„Öreg motoros vagyok az Audi Hungariánál, 1995 nyarán gépkezelőként, berendezéskezelőként kezdtem a motorgyárban, az eredeti szakmám gépi forgácsoló” – tekintett vissza a kezdetekre Bendl Tamás.

Már a kezdetektől foglalkoztatták a méréstechnikai kérdések, szakmai érdeklődésének kiteljesedésében nagy szerepet játszott, hogy lehetősége nyílt különböző belső tanfolyamokon, képzéseken részt venni, melyeket részben itt, Győrben, részben Németországban szervezett a vállalat.

Diplomaszerzés munka mellett

A motorgyárban összetartó kollektívába került Tamás, és több ambiciózus munkatársával közösen vágtak bele a diploma megszerzésébe. A munka melletti tanulás eredményeképpen az akkor még létező Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem polgári szakán 36 évesen szerzett mérnöki végzettséget, ami továbblendítette karrierjét. Az egyetemi évek alatt a finommérő szobában dolgozhatott, majd a motorgyárban méréstechnikai mérnökként több gyártósor alkatrészeinek felügyeletét látta el.

 „Már a motorgyárban eltöltött idő alatt jeleztem feletteseimnek, hogy a futó projektek lezárása, a gyártósor auditálása után szeretnék mélyebben foglalkozni a méréstechnikával és a járműgyártással, jó volna az egyetemen megtanult elméleti tudást hasznosítani a gyakorlatban. Így kerültem jelenlegi munkahelyemre, a járműgyárba 2014-ben.”

A HIBAFELTÁRÁSTÓL A PROBLÉMAMEGOLDÁSIG

A járműgyár méréstechnikai részlegén Tamás feladata az Audi által megrendelt és a beszállítóktól érkező alkatrészek vizsgálata, illetve részletes analízise. Ezen a területen alkatrészek széles skálájával foglalkoznak, amik állapotfelmérést igényelnek vagy amikkel kapcsolatban reklamáció érkezik.

A részleg dolgozói egy belső ötlet, innováció alapján alakították ki munkamódszereiket, hogy lerövidítsék a hibafeltáráshoz szükséges időt.

„Gyakorlatilag egy gyorsreagálású egységet hoztunk létre – ismertette lelkesen munkája lényegét Tamás. – A technológia lehetővé teszi, hogy érintés nélkül feltérképezzük a munkadarab minden apró részletét. Minden oldalról megvizsgálhatjuk, a formáját, az íveit, a furatok nagyságát, egymástól való távolságát vagy bármilyen egyéb paraméterét analizálhatjuk, elemezhetjük. Nagyon élvezem, hogy ennek a tényfeltáró és a korrekcióra javaslatot tevő folyamatoknak aktív részese lehetek.”

CSALÁD ÉS HOBBI

A munka mellett a család és a hobbi kap jelentős szerepet Tamás életében.

„Fiatal koromban zenekarban játszottam, én voltam a banda dobosa. Rockzenében utaztunk és persze akkor még kicsit más fazont mutattam, hosszú haj, vékony alkat, lehet, ezt ma már elképzelni is nehéz… - mondja mosolyogva Tamás. - Próbákkal, fellépésekkel teltek a napok és a hétvégék.”

Miután Tamás megnősült és gyermekei megszülettek, a zenekar háttérbe szorult, hiszen inkább családjával töltötte szabadidejét.

„A család mellett is megmaradt bennem a zene, a hangszer szeretete, ami összekapcsolódott megboldogult édesapámtól örökölt műszaki-,technikai érdeklődésemmel. Így lett a hobbim, és nyugodtan mondhatom, szenvedélyem, a dobok készítése.”

Tamás több mint tíz éve gyárt dobokat. Pergők, tamok, lábdobok kerülnek ki a műhelyéből. Valamennyi nagy odaadással készített, figyelemmel kísért, kézzel készített, egyedi darab.

„A munka során játszom a formákkal, a színekkel…számomra varázslatos folyamat, ahogy a feldolgozás során a fa megmutatja magát, feltárul a szépsége, és végül egy csodálatosan szóló hangszerré változik át.”

MINDIG TÁMOGATOTT AZ AUDI

A kiváló minőségben készülő dobjait nemcsak Magyarországon, külföldön is megbecsülik: az egyik hangszerét a Slayer együttes ütőse, Dave Lombardo vásárolta meg. A dob olyan sikert aratott, hogy valaki szemet vetett rá, és ellopta a zenésztől, így ő ennek mintájára még egy ugyanilyen hangszert rendelt Tamás műhelyéből.

„Úgy érzem a munkámmal, a családommal és kedvenc szabadidős elfoglaltságommal igazán teljes az életem. Az Audi Hungariánál egész pályafutásom alatt sok segítséget kaptam mind a német nyelv elsajátításához, mind a továbbtanuláshoz, mind a szakmai fejlődésemhez. Ennél a cégnél, ha azt látják, hogy valaki fejlődni szeretne, akar valamit, biztosan számíthat támogatásra” – zárta a beszélgetést Bendl Tamás.

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap