Második alkalommal adta át az Audi Hungaria a Minőségi Táncművészetért Díját

Második alkalommal adta át az Audi Hungaria a Minőségi Táncművészetért Díját

2015. 11. 16.

• Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója: „Büszkék vagyunk rá, hogy az Audi Hungaria immár 13 éve főtámogatója a nemzetközileg is elismert Győri Balett társulatának”

Győr, 2015. november 16. –  Szombaton a Győri Balett  őszi premierjeként  az Egyensúly című kétrészes balett-estet láthatta a közönség. A premier keretében Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója második alkalommal adta át a vállalat által alapított Minőségi Táncművészetért Díjat. Az elismerést az idei évben Gyurmánczi Diánának, a Győri Balett magántáncosának ítélte a kuratórium.


 

„Büszkék vagyunk rá, hogy az Audi Hungaria 2002 óta, immár 13 éve főtámogatója a nemzetközileg is méltán elismert Győri Balett társulatának“, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Társadalmi felelősségvállalásunk részeként alapvető számunkra a kultúra támogatása. Ennek jegyében alapítottuk hagyományteremtő jelleggel az Audi Hungaria Minőségi Táncművészetért Díjat, amellyel minden évben a Győri Balett egy művészének kiemelkedő teljesítményét szeretnénk elismerni.“

 

A balett-társulat két látványos egy felvonásos darabot mutatott be. A Kizökkent című darabot Cayetano Soto, míg A terem című előadást  Velekei László koreográfiájában nézhették meg a táncművészet iránt érdeklődők. Az előadás után Dr. Knáb Erzsébet adta át Gyurmánczi Diánának az Audi Hungaria Minőségi Táncművészetért Díjat.

 

A prémiumgyártó a Győri Balett társulata mellett számos kulturális rendezvényt és kezdeményezést támogat, mint például a Magyar Táncfesztivált és a nemzetközi sztárokat felvonultató Négy Évszak Fesztivál nyárzáró koncertjét.

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap