Középiskolások autói gyorsultak az Audi Hungariánál

2014. 12. 01.

Az Audi Hungaria idén immár kilencedik alkalommal rendezte meg az „Audi Technik Kreaktivity 2014“ műszaki vetélkedőt középiskolás tanulók számára. A cél egy olyan jármű tervezése és építése volt, amelynek álló helyzetből az előre meghatározott pályát önállóan kell teljesítenie.

„A Kreaktivity rendezvényünk teret nyit a kreativitásnak és a fejlesztésnek, ezzel felkelti a fiatalok érdeklődését az innovatív megoldások és a járműipar iránt. Magyarország legvonzóbb munkáltatójaként kiemelten fontos számunkra, hogy már fiatal kortól lelkesítsük a diákokat a műszaki pálya iránt, és vonzó perspektívát kínáljunk nekik”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „A versennyel lehetőséget biztosítunk a középiskolásoknak, hogy megmutathassák felkészültségüket a műszaki területeken”.

Az országszerte meghirdetett versenyre középiskolák és gimnáziumok tanulói nevezhettek. A jelentkezők közül 12 csapat, mintegy 60 diák került be az Audi Hungariánál rendezett döntőbe. Az versenyen induló autóknál minden meghajtás engedélyezve volt, kivéve a távirányítás, és a belső égésű motor használata. A versenyfeladatnak megfelelően a csapatok által épített járműveknek a pálya oldalfalának érintése nélkül egy 12 méter hosszú és 1 méter széles, bukkanóval nehezített pályán kellett végighaladniuk minél rövidebb idő alatt.

A szakmai zsűri, amelynek tagja volt Hanula Barna, az Audi Hungaria tanszékcsoport vezetője és Kiss Norbert, Európa-bajnok kamionos autóversenyző, értékelte a technikai kivitelezést, a sebességet, a kreativitást, és az innovációt.
Az első helyen a Veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium Willámpónik nevű csapata végzett.
 

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap