Audi Hungaria:160 új szakmunkástanuló

2014. 06. 16.

• A vállalat 11 szakmában oktatja a fiatalokat
• Dr. Knáb Erzsébet, személyügyekért felelős ügyvezető igazgató: „A kiválóan képzett utánpótlás jövőnk záloga.“
• A duális szakképzés lehetővé teszi a gyakorlatorientált tanulást

Győr, 2014. június 16. – Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ebben az évben is folytatja a szakmunkásképzést. Összesen 160 szakmunkástanuló kezdi meg szakképzését 11 szakmában, mint például: autógyártó, autószerelő, járműfényező vagy szerszámkészítő. Ma 130 tanuló kezdte meg gyakorlatát az Audi győri telephelyén, június 30-ig további 30 érettségizett fiatal csatlakozik hozzájuk. Az Audi Hungaria Magyarországon elsőként, már 2001-ben bevezette a duális szakképzés rendszerét. Azóta a szakmunkástanulók a szakiskolákban szerzett elméleti ismereteket a prémiumgyártónál ültetik át a gyakorlatba.

„Büszkék vagyunk, hogy 160 fiatal szakmunkástanulót köszönthetünk az Audi Hungariánál, „mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „A kiválóan képzett utánpótlás jelenti a jövőnk zálogát. Ezen törekvésünket segíti a duális szakképzés elismert rendszere, amely mára személyügyi stratégiánk meghatározó elemévé vált. Szakmunkástanulóink a gyakorlatorientált képzés elvégzése után felkészülten kezdhetik szakmai pályafutásukat.”

A szakmunkástanulók fele a szakképzést a termelésben kialakított, úgynevezett „tanulószigeteken“ kezdi meg. A gyakorlatorientált szakképzés termeléssel való összekapcsolása hatékonyabbá és magasabb értékűvé teszi a képzést.
A szakmunkástanulók másik fele az Audi Hungaria Oktatóközpontjában ismerkedik meg a legmodernebb gyártástechnológiákkal és berendezésekkel. Az oktatóközpontban 2 600 négyzetméteren robotkabinok és IT oktató szobák mellett, a legmodernebb laborok és szakmai helyiségek találhatók az elektronika, pneumatika, hajtástechnika, autódiagnosztika, karosszéria- és járműtechnika területek számára. Ott az Audi Akadémia közel 120 szakértője gondoskodik a legmagasabb szintű oktatásról.

A szakmunkás képzés keretein belül a vállalat évek óta sikeres együttműködést folytat a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal.

A vállalatot többször kitüntették a szakképzés területén végzett tevékenységéért. Márciusban az Audi Hungaria elnyerte a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési Díját, a termelésbe integrált tanulószigetek rendszerének kialakításával.
 

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap