Vezető pozícióban érkezik a budapesti DTM futamra az Audi

2014. 05. 26.

• Négykarikások a versenyzők, a csapatok és a márkák pontversenyének élén
• A magyarországi visszatérés első edzésére este kerül majd sor
• Thomas Faustmann: „Magyarország számára ez egy különleges pillanat”

Ingolstadt, 2014. május 26. – Most hétvégén (május 30. és június 1. között) a DTM 26 év után tér vissza Budapestre. A címvédő bajnok, Mike Rockenfeller a pontverseny első helyezettjeként érkezik a szezon harmadik futamára a Hungaroringre, ahol már mindhárom gyártó pilótái találkozhattak a szezon előtti teszten.

Összesen 1633 kört, azaz 7154 kilométert tett meg az Audi nyolc versenyzője április elején a mogyoródi versenypályán. Most hétvégén pedig kiderül, hogy az új DTM (Német Túraautó-bajnokság) első magyar fellépésére való felkészülésként ki használta ki legjobban a hivatalos tesztnapokat. Az Audi legénység „üldözöttként” érkezik a Hungaroringre, hiszen a harmadik futam előtt a pilóták pontversenyében Mike Rockenfeller áll az élen, az Audi Sport Team Phoenix a csapatok értékelését vezeti, míg a márkák között az Audi az első.

Nagy várakozás övezi a 4,381 kilométeres körével a szezon második leghosszabb pályáján rendezett versenyt. „Mintha csak egy DTM versenyautóhoz tervezték volna” – hangzik a pilóták véleménye az igényes pályáról, amelyet vegyesen gyors és lassabb kanyarok, valamint izgalmas kombinációk jellemeznek. Különösen fontos lesz az időmérő edzés, hiszen jóformán a célegyenes végi féktáv kínálja az egyetlen előzési lehetőséget, vagyis egy jó rajthely döntő lehet.

A rajongók a német tévécsatornákon a DTM pilótáinak tizedmásodpercekért való harcát a legkényelmesebb időben követhetik: a mogyoródi időmérő csak 18:10-kor kezdődik, az ARD csatorna hat órától élőben közvetíti ezt. A magyar m2 csatorna szombat este 22:30-kor felvételről adja le az időmérő edzést. A vasárnapi verseny szokás szerint 13:30-kor kezdődik, az ARD fél órával előbb kezdi meg műsorát. A magyar m1-en 13:15-től ugyancsak élőben követhetjük a futamot.

Az Audi pilótái sok rajongó támogatására számítanak: a győri Audi gyár a pályától mindössze másfél óra autóval. Az Audi Hungaria a régió egyik legnagyobb munkáltatója, több mint tízezer főt foglalkoztat nyugat-magyarországi telephelyén. Az elmúlt évben több mint 1,9 millió motort és több mint 40 ezer autót épített – többek között az A3 Limousine és az A3 Cabriolet modelleket. A jövőben az új TT is a győri gyártósorokról gördül le.

„Magyarország és az Audi Hungaria számára ez egy különleges pillanat. Hosszú idő után visszatér a DTM egy történelmi helyszínére, a három legfontosabb prémiumgyártó első számú csapatai ismét megmérkőznek a Hungaroring aszfaltján. Ez alátámasztja a magyar autópiac nagy jelentőségét a nemzetközi környezetben. Nagyon várjuk már, hogy vendégeinknek és munkatársainknak izgalmas versenyélményeket nyújthassunk” – hangsúlyozta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója.
Már az áprilisi teszten is sok audis dolgozó vett részt a mogyoródi pályán, az autogramvadászok pedig már ezelőtt a repülőtéren köszöntötték sztárjaikat.

A 2014-es DTM szezonra jegyek rendelhetők a www.audi-motorsport.com/dtm oldalon, illetve a +49 841 89-47777 telefonszámon.

Idézetek a vezetőség tagjaitól:

Dieter Gass (az Audi Sport DTM vezetője): „Örülök a DTM budapesti visszatérésének. Tesztelhettünk már a pályán, és jó tapasztalatokat gyűjtöttünk. Alaposan felkészülve utazunk Magyarországra. A Hungaroring egy kiváló versenypálya, amely nagyon jól illik a DTM autókhoz. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas versenyhétvégénk lesz, amelyen számíthatunk sok győri audis támogatására is.”

Hans-Jürgen Abt (az Audi Sport Team Abt Sportsline csapatfőnöke): „Budapest új pálya a naptárban. Remélhetőleg jó idő vár majd minket, ám az biztos, hogy remek lesz a hangulat, és egy új kihívással küzdhetünk meg. Hockenheimből és Oscherslebenből már elhoztunk néhány serleget, és most Magyarországon is mindent megteszünk azért, hogy végre a legnagyobbat is megszerezzük.”

Ernst Moser (az Audi Sport Team Phoenix csapatfőnöke): „Mindenkiben élénken élnek még a budapesti négy közös tesztnap tapasztalatai. Éppen ezért azt hiszem, hogy ott még szorosabb lesz a küzdelem, mint a szezon legtöbb más helyszínén. Az első két verseny jó teljesítményét szeretnénk folytatni Budapesten, amire aztán később is építhetünk.”

Arno Zensen (az Audi Sport Team Rosberg csapatfőnöke): „A hivatalos tesztnapokon gyorsak voltunk Budapesten, ez alapján optimistán állok a verseny elé. Valamikor a mi fiatal versenyzőinknél is megtörik végre a jég.”

Idézetek és adatok az Audi pilótáktól:

Mattias Ekström (35/S), Red Bull Audi RS 5 DTM #7 (Audi Sport Team Abt Sportsline)
35 éves korával a DTM mezőny legidősebb pilótája
17 győzelmével és két bajnoki címével minden idők legsikeresebb Audi DTM pilótája
„Egy remek pálya egy gyönyörű városban. Véleményem szerint szombaton a szezon legfontosabb időmérőjét futjuk majd, hiszen ezen a pályán előzni minden, csak nem egyszerű.”

Jamie Green (31/GB), Hoffmann Group Audi RS 5 DTM #21 (Audi Sport Team Rosberg)
• Az oscherslebeni versenyt többször nagy előnnyel vezette
• Eközben az Audi versenyzők közül a második leggyorsabb versenykört futotta
„Audi RS 5 DTM versenyautónk Budapesten is erős lesz. Ezért várom a hétvégét, az újabb lehetőséget egy jó eredményre. Még soha nem versenyeztem ezen a pályán. Nem túl egyszerű a pálya, előzni is nagy valószínűséggel csak a célegyenes végén lehet majd a DRS segítségével.”

Miguel Molina (25/E), Audi Sport Audi RS 5 DTM #8 (Audi Sport Team Abt Sportsline)
• Oscherslebenben a leggyorsabb versenykört futotta
• A szezon előtt igazolt vissza az Audi Sport Team Abt Sportsline legénységéhez
„A pálya jól fekszik az Audi RS 5 DTM-nek, ezt már a szezon előtti tesztek is bebizonyították. Bár dobogós helyezést eddig még nem sikerült elérni, az első két versenyhétvégén sok önbizalmat gyűjtöttem. Ezt a pozitív energiát viszem magammal Budapestre.”

Edoardo Mortara (27/I), Audi Sport Audi RS 5 DTM #15 (Audi Sport Team Abt)
• Oscherslebenben DTM karrierje hatodik dobogós helyezését szerezte meg
• Budapesten Audi RS 5 DTM versenyautója első alkalommal jelenik meg egy új matricázással
„Többek között két jó kvalifikációval megmutattuk már az első két versenyen, hogy autónk a különböző karakterisztikájú pályákon egyaránt erős. Így nem látom semmi akadályát annak, hogy Budapesten is az élen autózzunk. Oscherslebenben az idei szezon első pontjait is megszereztem, és ezt szeretném tovább folytatni Magyarországon is.”

Nico Müller (22/CH), Audi Financial Services Audi RS 5 DTM #22 (Audi Sport Team Rosberg)
• 2013-ban a Hungaroringen győzött a Renault World Series versenyén
• A szezon előtti budapesti teszteken a leggyorsabb Audi pilótának bizonyult
„Budapesten mindig sok a rajongó, ami remek hangulatot biztosít ezen a pályán. Már a tesztnapokon is nagyon jól éreztük magunkat. Amennyiben így lesz a versenyhétvégén is, akkor semmi nem szól az ellen, hogy az első DTM pontokat megszerezzük.”

Mike Rockenfeller (30/D), Schaeffler Audi RS 5 DTM #1 (Audi Sport Team Phoenix)
• A pontverseny élén érkezik Budapestre
• A magyarországi teszteken kereken 200 kört teljesített
„Budapest egy nehéz és nagy igényeket támasztó pálya. Mindent megteszünk azért, hogy az időmérőre megtaláljuk a tökéletes beállításokat. Ez most nagyon fontos alapfeltétele annak, hogy ismét küzdhessünk az első helyért.”

Timo Scheider (35/D), AUTO TEST Audi RS 5 DTM #2 (Audi Sport Team Phoenix)
• 141 versennyel a tarsolyában a legtapasztaltabb az Audi pilóták közül
• A szezon előtt igazolt az Audi Sport Team Phoenix csapathoz
„Új futam, új lehetőség. Remélem, hogy Budapesten a szerencse végre mellém áll. Bár jól teljesítettem az első két futamon, ám mégsem értem el látványos eredményeket. Előnyös, hogy a tesztek tapasztalatai még élénken élnek bennünk, így rendezett gondolatokkal érkezünk majd Budapestre.”

Adrien Tambay (23/F), Playboy Audi RS 5 DTM #16 (Audi Sport Team Abt)
• Oscherslebenben az időmérőn új pályarekordot állított fel
• 2014-ben a Playboy férfimagazin színeiben indul
„A hockenheimi siker után az oscherslebeni verseny keserű szájízt okozott, hiszen ott egyértelműen jó esélyem volt egy újabb dobogós helyezésre. Ezért fogok most Budapesten harcolni.”

Az Audi DTM pilótái a 2014-es szezonban
Mattias Ekström (S): született: 1978. 07. 14., Falun (S); lakóhely: Salenstein (CH); nőtlen (partnere Heidi), fia Mats, lánya Hanna; magassága: 1,83 m; tömege: 79 kg; 1999 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 136; pole pozíciók: 19; győzelmek: 17; leggyorsabb körök: 12; pontok: 701; DTM-bajnoki címek: 2 (2004, 2007)

Jamie Green (GB): született: 1982. 06 14., Leicester (GB); lakóhely: Monaco (MC); nős, felesége Ginny, fiai Zachary és William; magassága: 1,78 m; tömege: 70 kg; 2013 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 95; pole pozíciók: 7; győzelmek: 8; leggyorsabb körök: 13; pontok: 396,5; DTM-bajnoki címek: 0

Miguel Molina (E): született: 1989. 02. 17., Barcelona (E); lakóhely: Lloret de Mar (E); nőtlen; magassága: 1,75 m; tömege: 64 kg; 2010 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 43; pole pozíciók: 2; győzelmek: 0 (legjobb eredmény: 3. helyezés); leggyorsabb körök: 2; pontok: 61; DTM-bajnoki címek: 0

Edoardo Mortara (I): született: 1987. 01. 12., Genf (CH); lakóhely: Genf (CH); jegyben jár; magassága: 1,82 m; tömege: 75 kg; 2011 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 32; pole pozíciók: 1; győzelmek: 2; leggyorsabb körök: 0; pontok: 121; DTM-bajnoki címek: 0

Nico Müller (CH): született: 1992. 02. 25, Thun (CH); lakóhely: Blumenstein (CH); nőtlen (partnere Lara); magassága: 1,85 m; tömege: 73 kg; 2014 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 2; pole pozíciók: 0; győzelmek: 0; leggyorsabb körök: 0; pontok: 0; DTM-bajnoki címek: 0

Mike Rockenfeller (D): született: 1983. 10. 31., Neuwied (D); lakóhely: Landschlacht (CH); menyasszonya Susanne; magassága: 1,75 m; tömege: 68 kg; 2007 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 73; pole pozíciók: 3; győzelmek: 3; leggyorsabb körök: 3; pontok: 331; DTM-bajnoki címek: 1 (2013)

Timo Scheider (D): született: 1978. 11. 10, Lahnstein (D); lakóhely: Lochau (A); nőtlen (partnere Jessica), fia Loris-Romeo; magassága: 1,78 m; tömege: 72 kg; 2006 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 141; pole pozíciók: 11; győzelmek: 6; leggyorsabb körök: 9; pontok: 418; DTM-bajnoki címek: 2 (2008, 2009)

Adrien Tambay (F): született: 1991. 02. 25., Párizs (F); lakóhely: Lochau (A); nőtlen; magassága: 1,81 m; tömege: 69 kg; 2012 óta az Audi pilótája; DTM versenyek száma: 22; pole pozíciók: 1; győzelmek: 0 (legjobb eredmény: 2. helyezés); leggyorsabb körök: 1; pontok: 74; DTM-bajnoki címek: 0

A DTM pilóták pontversenyének állása a tíz futamból a második után
1. Mike Rockenfeller (Audi) 30 pont
2. Christian Vietoris (Mercedes-Benz) 25 pont
3. Marco Wittmann (BMW) 25 pont
4. Mattias Ekström (Audi) 18 pont
5. Adrien Tambay (Audi) 16 pont
6. Edoardo Mortara (Audi) 15 pont
7. Augusto Farfus (BMW) 14 pont
8. Paul Di Resta (Mercedes-Benz) 12 pont
9. Timo Glock (BMW) 10 pont
10. Bruno Spengler (BMW) 8 pont
11. Miguel Molina (Audi) 8 pont
12. Timo Scheider (Audi) 8 pont
13. Martin Tomczyk (BMW) 8 pont
14. Gary Paffett (Mercedes-Benz) 4 pont
15. Joey Hand (BMW) 1 pont

A gyártók pontversenyének állása a DTM-ben
1. Audi 95 pont
2. BMW 66 pont
3. Mercedes-Benz 41 pont

A DTM csapatok versenyének jelenlegi állása
1. Audi Sport Team Phoenix 38 pont
2. Original-Teile Mercedes AMG 37 pont
3. Audi Sport Team Abt 31 pont
4. Audi Sport Team Abt Sportsline 26 pont
5. BMW Team RMG 25 pont
6. BMW Team Schnitzer 16 pont
7. BMW Team RBM 15 pont
8. BMW Team MTEK 10 pont
9. EURONICS/FREE MAN’S WORLD Mercedes AMG 4 pont

Az Audi mérlege a DTM-ben (1990 óta)
Bajnoki címek: 9 (16 szezon alatt)
Győzelmek: 65 (210 versenyen)
Pole pozíciók: 72 (174 időmérőn)
Leggyorsabb körök: 57 (210 versenyen)
Dobogós helyezések: 212 (210 versenyen)

Adatok a pályáról
Pálya hossza: 4,381 km
Versenytáv: 41 kör, azaz 179,621 km
Boxkiállás: 14. és 27. körök között
A pályán a DTM mezőnye utoljára 1988-ban mérkőzött meg.

Mattias Ekström a Hungaroringről: „A pálya rendkívül élvezetes és több izgalmas kanyarkombinációt kínál. A pályán sok a hullám, ami az autó beállítását megnehezíti, és szép kihívást jelent a mérnököknek és nekünk, pilótáknak is. A versenyen előzni nem lesz könnyű. Az egyetlen lehetőség az első kanyar előtt ígérkezik, amennyiben sikerül a másik autó mellé helyezkedni. Természetesen a DRS segít, ám a célegyenes igencsak rövid. Kedvenc részem a rajt/cél után a második kanyar, amely balra ereszkedik a domboldalon. Már 2002-ben és 2011-ben is jártam itt tesztpilótaként, és várom a DTM versennyel a visszatérést Budapestre. A hangulat a nézők jóvoltából és a városban egyaránt igazán különleges.”

Program

Péntek, május 30.
16:45-17:20 Roll-out

Szombat, május 31.
12:10-13:40 Szabadedzés
18:10-19:00 Időmérő

Vasárnap, június 1.
08:00-08:35 Boxkiállás-edzés
13:30 Verseny


TV-műsor
Szombat, május 31.
22:30 Időmérő (m2, felvételről)

Vasárnap, június 1.
13:15 Verseny (m1, élő)
 

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap