Sikermodell a női átképzési program

2012. 10. 25.

• 30 női munkatárs kezdi meg karrierjét az Audi Hungariánál
• Egyedülálló kezdeményezés a női munkavállalók átképzése céljából
• Emelkedik a női munkaerő aránya a termelésben

30 női munkatárs írta alá munkaszerződését az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél, miután sikeresen befejeztek egy négy hónapos átképzést jármű specifikus szakmára. Az új audis munkatársak a most épülő járműgyár összeszerelő üzemében fognak dolgozni. A projekt 2012 tavaszán az Audi Hungaria megbízásából, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának finanszírozásában, az Audi Akademie Hungaria és , a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium kivitelezésében valósult meg. A projekt célja, hogy növelje az autóiparban dolgozó női munkavállalók arányát.

„Ezzel a programmal Magyarországon egyedülálló, gyakorlatorientált képzést és biztos munkahelyet kínálunk a női munkavállalóknak“ – mondta Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Célunk továbbá a termelésben dolgozó női munkatársak számának növelése. Ezzel a programmal elértük ennek első mérföldkövét.“

Kara Ákos, az Audi új gyárával kapcsolatos szakképzési kérdésekért felelős – a nemzetgazdasági miniszter által megbízott – győri országgyűlési képviselő kifejtette: „Az a célunk a programmal, hogy növeljük a női foglalkoztatottak arányát a régióban. Örvendetes számunkra, hogy ezzel hosszú távú, biztos munkahelyük lehet Győrben.”

A női munkavállalók átképzését célzó projekt ez év májusában indult a hazai munkaerő-piaci és „TÁMOP” forrás segítségével. Ennek köszönhetően idén tavasszal 30 hölgy kezdte meg a négy hónapos, gyakorlatorientált képzést, ami a Lukács Sándor Szakképző Iskolában valamint az Audi Hungaria Projekt-és Oktatóközpontjában zajlott. Az oktatás alatt a kiválasztott résztvevők elsajátíthatták a járműgyártáshoz kapcsolódó általános és szakmai alapismereteket, valamint megismerhették az autóiparban használt folyamatokat, anyagokat és szerelési technikákat. Minden képzési modul vizsgával zárult. A sikeres vizsgákat követően a résztvevők munkaszerződést kaptak az Audi Hungariától.

Az Audi Hungaria tervezi a program folytatását. Ez év júliusában újabb csoport kezdte meg az átképzést.
 

Letölthető állomány

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001



Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap