Audi Hungaria a társadalomért

Egy olyan világban, ahol az emberek és kultúrák találkozása egyre intenzívebb, a szinergiák vagy épp az egymást kioltó impulzusok sokasága szinte minden percben új kihívások elé állít minket, minden eddiginél fontosabbá vált, hogy felismerjük és vállaljuk társadalmi felelősségünket.

A kultúrák közötti párbeszédet, az értékek közvetítését helyezzük az Audi Hungaria társadalmi szerepvállalásának fókuszába. Meggyőződésünk, hogy egészséges társadalomban és versenyképes gazdasági közegben kell a jövő generációjának felnőni.

Társadalmi jelenlétünk sokszínű és egyben szerteágazó. A magas minőség és a nemzetközi nívó az, ami közös bennük. Aktív szerepet vállalunk, kezdeményezőként és katalizátorként lépünk fel azokon a területeken, ahol tudásunkkal, tapasztalatunkkal és gazdasági erőnkkel képesek vagyunk fenntartható és hosszú távú partnerséget kiépíteni. Nemzetközi brandként programjaink globális impulzusok alapján épülnek fel, ugyanakkor minden esetben kiemelten fontos számunkra az intenzív regionális jelenlét.

Elkötelezettségünk nem pusztán költségvetési tranzakció, hanem kölcsönös kíváncsiságon alapuló együttműködés.


Oktatás és tudomány

Meggyőződésünk, hogy az utánpótlás-nevelés, a mérnöki diszciplínák magas szintű oktatása, valamint a képzés színvonalához való hozzájárulás épp úgy az ipari szereplők feladata, mint az oktatási intézményeké. Ezért is kiemelt projekt számunkra a Széchenyi István Egyetemmel való stratégiai szintű együttműködés az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, valamint az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ támogatása, mely vállalatunk egyik legnagyobb ívű, oktatásra fókuszáló projektje.


Oktatás és tudomány
Kultúra

Kultúra

Közös értékek, kölcsönös megbecsülés, mindvégig tiszteletben tartva az alkotói szabadságot. Hiszen ez a mozgatórugó, legyen szó akár fejlesztőmérnökök innovatív munkájáról, vagy művészek alkotói folyamatáról. Kulturális partnereink, a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar sikertörténetei kicsit a mi történetünk is. Bízunk benne, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy alkotásaik elvigyék városunk hírnevét a világba. Főszponzorként büszkén segítjük munkájukat.

Sport

A sport nem egyszerűen a kitartásról szól. Komplex tudás, döntések sokasága, fegyelmezettség, lojalitás és csapatszellem. Vállalatunk fókuszában nem azért vannak világhírű sportolók mert ismertek, hanem azért, mert jelképei azoknak az értékeknek, amelyeket az Audi Hungaria fontosnak tart, legyen az a prémium minőség, tehetség, kitartás, erő, bátorság vagy a céltudatosság. Az Audi Hungaria 2006 óta névadó főszponzora a többszörös Bajnokok Ligája győztes és többszörös magyar bajnok Győri Audi ETO KC-nak.
Sport
Karitatív tevékenység

Karitatív tevékenység

A legnagyobb multinacionális vállalatok tevékenységében is vannak olyan momentumok, amelyek a klasszikus gazdasági mérőszámokkal nem mérhetők. A környezetünkért, azon belül is a közvetlen lakóhelyünkért érzett felelősség, az önzetlen segíteni akarás lehetőség számunkra, hogy viszonozzuk a közösség szeretetét. A Petz Aladár Megyei Oktatókórház rendszeres támogatóiként a koronavírus elleni küzdelemből is igyekeztünk kivenni a részünket.

Audi A3 Limousine kék fénnyel a magyar utakon - 2013. 12. 13.
• Hightech felszereltségű jármű a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak • A vállalat hozzájárul a régió közlekedésbiztonságának növeléséhez • Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója: „Fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás.“
Az Audi Hungaria karitatív célokat támogat - 2013. 10. 15.
• Az ETO FC – FC Bayern München futballgála bevételéből szociális projekteket támogat a vállalat • Az Audi Hungaria 17 millió forintot adományoz • Dr. Knáb Erzsébet, személyügyekért felelős ügyvezető igazgató: „Mi az Audinál felelősséget vállalunk a társadalomért.“
Nemzetközi utánpótlástorna Győrben az Audi Hungaria támogatásával - 2013. 09. 05.
• Rangos nemzetközi futballkupa az U16-os korosztálynak a győri ETO Parkban • Az FC Barcelona és a Benfica is a nyolc résztvevő csapat között • A magas színvonalú mérkőzések ingyen megtekinthetők
Audi Hungaria: Új, járműfejlesztési tanszéket alapítottak - 2013. 09. 02.
• Negyedik Audi-tanszék a győri Széchenyi István Egyetemen • Szakmai előadássorozat audis szakértőkkel • Tanszékvezető Dr. Jakubík Tamás az Audi Hungariától
Formula Student Hungary: szenvedély, feltaláló szellem és csapatmunka - 2013. 08. 22.
• Az Audi Hungaria ismét a nemzetközi verseny főszponzora • Több mint 40 csapat 17 országból • Az autógyártó a BME FRT és a SZEngine csapat szponzora
20 éves az Audi Hungaria: Győrben játszik az FC Bayern München - 2013. 07. 08.
• Jubileumi futballmeccs világsztárokkal • A vállalat és a klub a mérkőzés bevételét futball-utánpótlásra és szociális célokra fordítja
Adomány az árvízi károk helyreállításához az Audi Hungariától Győr városának - 2013. 07. 04.
Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. segít az árvíz által különösen sújtott területeken Győrben. A mai napon Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója jelképesen átnyújtotta a vállalat adományát, 75 millió forintot Borkai Zsoltnak, Győr Megyei Jogú Város Polgármesterének. Az összeget az árvíz által okozott károk helyreállítására használja fel a város.
A Magyar Olimpiai Bizottság új partnere az Audi - 2013. 04. 08.
• A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Audival közlekedik • A termelővállalat és a márka magyarországi képviselete erősíti a sport iránti elkötelezettségét
Az Audi Hungaria támogatja a péri repülőtér-fejlesztést - 2013. 02. 11.
• Az üzemeltetés és a repülés biztonságának fejlesztése • A repülőtér jövőjének biztosítása • Az állam, Győr város önkormányzata és az Audi Hungaria példaértékű együttműködése
Sikermodell a női átképzési program - 2012. 10. 25.
• 30 női munkatárs kezdi meg karrierjét az Audi Hungariánál • Egyedülálló kezdeményezés a női munkavállalók átképzése céljából • Emelkedik a női munkaerő aránya a termelésben
Az Audi Hungaria ismét főtámogatója a „Formula Student Hungary” versenynek - 2012. 08. 15.
• Saját fejlesztésű és építésű versenyautók hallgatóktól • Első alkalommal elektromos járművek is rajthoz állnak Győrben • Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója: „Már most kapcsolatot építhetünk ki a holnap mérnökeivel.“
Nemzetközi utánpótlás torna az Audi Hungaria támogatásával - 2012. 08. 07.
• Audi Hungaria ETO labdarúgó kupa több mint 200 játékossal • Futball torna augusztus 10-től 12-ig az ETO Parkban • Izgalmas program focirajongóknak

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001