Vállalat 5
Vállalat 6
Vállalat 7
Vállalat 8
2021
2021

2021-ben tovább dübörgött a világ legnagyobb motorgyára. Elkészítettük a 40 milliomodik győri motorunkat. Az elektromos meghajtások aránya folyamatosan nőtt a termelésünkben, már a 250 ezredik elektromos hajtásunk is legördült a gyártósorról, és további, közel 15.000 négyzetméteren kezdődött el további e-motorok gyártásának előkészítése. Járműgyárunkban elkészült a 250.000. Audi Q3 modellünk, melynek plug-in-hibrid változatát sikeresen bevezettük a világ piacaira. Elkezdődött Szerszámgyárunk bővítése, ahonnan a jövőben még több karosszériaelemet fogunk gyártani a Volkswagen Konszern exkluzív modelljei számára. A koronavírus-járvány a 2021-es évben is elkísért minket. Ennek megfékezésére óvintézkedéseket vezettünk be, a gyárterületünkön oltópontot alakítottunk ki, valamint 50 millió forinttal támogattuk a győri kórházat a vírus elleni védekezésben. Büszkeséggel tölt el minket, hogy ismét Magyarország legvonzóbb autóipari munkaadójává választották vállalatunkat. Az Audi Hungaria Műszaki fejlesztése 2021-ben 20 éves lett. A következő években az elektromobilitás jegyében tovább bővül a motorfejlesztés, hiszen itt, Győrben nem csak gyártjuk a jövő meghajtásait, hanem egyre nagyobb részt vállalunk azok fejlesztéséből is. Járműfejlesztésünk két, a Volkswagen Konszerben egyedülálló szilárdságvizsgáló mérőállomással bővült. Az egész világot érintő félvezetőhiányra munkatársaink rugalmasságának köszönhetően megfelelő válaszokat tudtunk adni. Logisztikai folyamataink még hatékonyabbá váltak a legújabb, vezető nélküli szállítórendszerek bevezetésével. A Volkswagen Konszern több telephelye számára tovább bővültek kompetenciaalapú szolgáltatásaink a beszerzés, IT, műszaki fejlesztés területén. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy további évekre főtámogatói maradtunk a Győri Balett együttesének, valamint a Győri Audi ETO kézilabdacsapatának. Munkatársaink a 2021-es évben is számos önkéntes programon szorgoskodtak. Egy bolygónk van, mi 2021-ben is vigyáztunk rá. A gyártásban felhasznált alumíniumot körforgásba kapcsoltuk, a Dunán pedig üzembe helyeztünk egy műanyaggyűjtő csapdát. Vállalatunk tevékenységét a fenntarthatóság jegyében végeztük, tovább erősítve pozíciónkat a Volkswagen és Audi Konszernen belül. Jövőnket egy szintlépéssel, next level stratégiánkkal biztosítjuk az elektromobilitás és a digitalizáció útján haladva tovább, Győrből a világnak!

Képgaléria megtekintése

2020
2020

2020 egy kihívásokkal teli esztendő volt mindannyiunk számára. Azonban ismét bizonyítottuk teljesítőképességünket, és elkötelezett munkatársainknak köszönhetően idén is tovább írtuk a vállalat sikertörténetét. Az év elején sikeres bértárgyalásokat követően bérmegállapodást írtunk alá 3 évre, így továbbra is biztosított prémium termelésünk humánerőforrás-háttere. A 2020-as évet beárnyékoló koronavírus vállalatunkhoz is elért, de felvettük a harcot ellene, új intézkedéseket hoztunk, vigyáztunk egymásra. Felelős vállalatként százmillió forinttal támogattuk a régió koronavírus elleni védekezését, hogy így is hozzájáruljunk mindannyiunk küzdelméhez. Új pénzügyi igazgató érkezett vállalatunkhoz Dr. Patrick Heinecke személyében. Több díjat és jubileumot is ünnepelhettünk 2020-ban. Rögtön az év elején „best cars” díjat nyert az Audi Q3 Sportback modellünk, a győri Gyurenka Richárdot nagy büszkeségünkre beválasztották a VW Konszern legjobb szakmunkás tanulói közé, vállalatunk pedig Magyarország legvonzóbb munkahelye lett. Kísérleti Motorgyártó Központunk fennállása 10. jubileumát ünnepelte, ahogy az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ is immár egy évtizede a jövő generációjának oktatásáról gondoskodik. Termelésünk is ünnepi mérföldkövekhez érkezett, hiszen legyártottuk a 38 milliomodik motorunkat, és legördült a gyártósorról a másfél milliomodik autónk. Vállalatunknál több történelmi bejelentés is történt, megkezdtük egy még erősebb e-motor, az e-tron performance és az Audi Hungaria első plug-in-hibrid modelljének gyártását is, 15 éves szerszámgyárunkban pedig elindult az e-tron GT karosszériaelemeinek előállítása. A fenntarthatóság útján haladunk, hiszen 2020-ban karbonsemlegesek lettünk, melyhez nagyban hozzájárult, hogy az E.ON Hungáriával közösen átadtuk Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját. Az elekromobilitás jelentősége vállalatunknál is megkérdőjelezhetetlen, E-motorvizsgáló berendezésekkel bővítettük járműfejlesztésünket. Munkatársaink e nehézségekkel teletűzdelt év során is bizonyították emberségüket és összefogásuk erejét, több alkalommal adományukkal támogatták különböző nemes célok megvalósulását. 2020, nekünk így is emlékezetes és szép voltál. Köszönjük munkatársainknak, büszkék vagyunk az elért eredményeinkre. Jövőre folytatjuk.

Képgaléria megtekintése

2019
2019

Az Audi Hungaria stabil termelési eredménnyel zárta jubileumi évét. Kompakt sportolók csúcsformában: az új Audi TT RS Coupé és az új Audi TT RS Roadster. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül Győrben. Szakma Sztár Fesztivál”: elődöntő az Audi Hungariánál. Újabb audis adomány a győri kórháznak. Aranyeső az Audi Hungaria duális szakképzésében tanulóknak. Végzett a duális felsőfokú képzés első évfolyama.„Felelősséggel a jövőért”: faültetési program az Audi Hungariánál.Az Audi Hungariánál vette át tulajdonosa az első magyarországi Audi e-trónt. Újabb mérföldkő: Audi Hungaria Külső Tanszék alakul a Széchenyi István Egyetemmel karöltve. Átadták a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ épületegyüttesét. 149 tanuló végzett az Audi Hungaria szakképzési rendszerében. Új járműgyártásért felelős igazgató az Audi Hungariánál. Cyber Camp – élményhét az Audi Hungariánál. Development Camp – mérnökhallgatók nemzetközi tábora. Formula Student East – a jövő mérnökei állnak rajthoz az Audi Hungaria támogatásával. Új elnök az Audi Hungaria igazgatóságában: Alfons Dintner váltja Achim Heinflinget. Folytatódik az e-transzformáció az Audi Hungariánál. Bemutatkozik a legújabb győri modell: Elegancia és erő: az Audi Q3 Sportback. Elstartolt az Audi Q3 Sportback Győrből: Újabb modell sorozatgyártása kezdődött meg az Audi Hungariánál. Megérkeztek az első napelemek az Audi Hungariához. Hasznos a környezetnek és a munkatársaknak: új tömítési eljárás az Audi Hungaria lakkozójában. Adni jó: Hatodszor önkénteskedtek audisok a régió 30 intézményében. Széchenyi-szobrot avattak az Audi Hungaria támogatásával.Rajthoz állt az Audi RS Q3 és az RS Q3 Sportback az Audi Hungariánál. 2019 Legvonzóbb Munkahelye Díj az Audi Hungariának. Audi Hungaria: CO2-semlegesen Ingolstadt, Brüsszel és Győr között. Az Audi Hungaria immár hatodik alkalommal adta át a Minőségi Táncművészetért Díjat, elismerve ezzel a Győri Balett táncosainak kimagasló balettművészi teljesítményét. Premier Magyarországon: az Audi Hungaria mild-hibrid modellek sorozatgyártását kezdte meg. Az „Adni jó” mottó jegyében az év vége közeledtével ismét adakoztak az Audi Hungaria munkatársai. Elkészült a 100.000. e-motor az Audi Hungariánál. Az Audi Hungaria kiemelkedő gyártási eredménnyel zárta a 2019-es évet.

Képgaléria megtekintése

2018
2018

Jubileumi év jövőbe mutató projektekkel. Kettős jubileum az Audi Hungariánál: a vállalat idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját és a győri járműgyártás is jubilál, 20 éve írja sikertörténetét. Folytatódik az Audi Hungaria és a Győri Audi ETO KC sikeres együttműködése. Új motorcsalád az Audi Hungariánál, Indul a háromhengeres motor sorozatgyártása Győrben. Folytatódik az Audi Hungaria és a Győri Balett együttműködése: A négykarikás vállalat további három évre hosszabbította meg szponzori szerződését a Győri Balettel. Nyílt Nap: 2018. június 30-án a 25 éves Audi Hungaria ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Új klímakamra extrém, -40 és +80 Celsius-fok közötti tesztekhez. Audi Hungaria: A duális szakképzés legjobbjait díjazták, 152 fiatal szerzett szakmát az Audi Hungaria duális szakképzésében. 3D technológiával nyomtatott motor a SZEngine és az Audi Hungaria együttműködésében. Új korszak: Az Audi Hungariánál elindul az elektromos motorok sorozatgyártása. Új négyhengeres dízelmotor az Audi Hungariától: Elindult az újfejlesztésű mild-hibrid technológiájú dízelmotorok sorozatgyártása Győrben. Az első győri SUV: az Audi Q3 gyártásindítása az Audi Hungariánál. Átadták az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ óvodáját. Az AUDI HUNGARIA Zrt. ötödik Önkéntes Napján több mint 400 munkatárs köteleződött el 27 projekt mellett. Láthatatlan szék és más ergonómiai eszközök tesztje az Audi Hungariánál. Négykarikás adomány a győri kórház Sebészeti Osztálya számára. Új igazgatósági tag a motorgyártás élén az Audi Hungariánál: Thoralf Hanschel követi Herbert Steinert. Audi Hungaria: ötödik alkalommal a Minőségi Táncművészetért. Az Audi Hungaria a legvonzóbb autóipari gyártó vállalat. „TT 20 years” limitált kiadású modellek az Audi Hungariától. Még több exkluzív karosszériaelem az Audi Hungaria szerszámgyárából.

Képgaléria megtekintése

2017
2017

Szakképzési díj az Audi Hungariának. Zöld jelzés az Audi RS 3 Limousine-nak. Az Audi Hungaria Munkáltatói Márka Díjat kapott. Hatodik modell Győrből: az Audi Q4 is az Audi Hungariánál készül. 124 szakmunkástanuló tett záróvizsgát az Audi Hungariánál. Az Audi Hungaria bővítette szerszámgyárát és műszaki fejlesztését. Az Audik is készen állnak a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Audival érkezik a segítség: Egy Audi A4 Avant típusú autó segíti a Győri Mentőszolgálat munkáját. Audi Hungaria: A gyakorlatorientált oktatásé a jövő-Új duális képzési szak a Széchenyi István Egyetemen. Új elnök az igazgatóság élén az Audi Hungariánál: Achim Heinfling váltja Peter Kösslert. „Made in Győr”: félmillió autó az Audi Hungaria új járműgyárából. Innen fúj a szél: Miklós Edit az Audi Hungaria szélcsatornájában tesztel. Audi Hungaria: fedélzeten a 12 000. Munkatárs. Az Audi Hungaria felkészül az e-motorgyártásra.

Képgaléria megtekintése

2016
2016

Változások az Audi termelési hálózatában: a jövőben Győrben készül az Audi Q3. Megújultak a győri sikermodellek, az Audi A3 Limousine és A3 Cabriolet. Wahrmann Mór éremmel tüntették ki Dr. Knáb Erzsébetet. Ádám és Éva az Audi Hungaria járműgyártásában. Az Audi Hungariánál megkezdődött az eredetialkatrész-motorok gyártása. Az Audi Hungaria bővíti szerszámgyárát. Megkezdődött az Audi TT RS sorozatgyártása az Audi Hungariánál. 40 éves az Audi öthengeres motorja. Bővült és megújult az Audi Hungaria Iskola. Elkezdődött az új karosszériagyár építésének következő üteme. Elkészült a 30 milliomodik motor és az 1 milliomodik autó Győrben.

Képgaléria megtekintése

2015
2015

Audi Hungaria Járműmérnöki Kar alakult a győri Széchenyi István Egyetemen. Az Audi Hungaria a Győri Filharmonikus Zenekar új partnere. Az Audi Hungaria tovább folytatja sikeres együttműködését a Győri Audi ETO KC-vel. Az Audi Hungaria egy Audi TTS modellt adott át a győri rendőrségnek. Még több élmény az Audi Hungaria kibővített Látogatói központjában. Az Audi Hungaria bővítette Motorfejlesztő Központját. Új Logisztikai Központ a fenntarthatóság jegyében. Második Audi Hungaria Önkéntes Nap. Dr. h. c. Thomas Faustmann Győr város díszpolgára lett. TT találkozó az Audi Hungariánál. Felavatták az Audi Hungaria Iskola új épületét. Első szakképzési konferencia az Audi Hungariánál. 10 éves az Audi Hungaria szerszámgyára. Legördült a 300 000. autó az új járműgyárban.

Képgaléria megtekintése

2014
2014

Megkezdődött a V6 TDI főtengely sorozatgyártása a kibővített G20 csarnokban. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. elnyerte a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szakképzési díját. Az új Audi TT a Genfi Autószalonon tartotta világpremierjét. Az új Audi TT teljes egészében az Audi Hungaria járműgyárában készül majd. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ismét Magyarország „legvonzóbb munkáltatója“. Ezzel sorrendben hatodik alkalommal áll a vállalat a lista első helyén. Megkezdődött a Lamborghini Huracán sorozatgyártása, amelyhez külső karosszériaelemek készülnek a győri Szerszámgyárban. Megkezdődött a Szerszámgyár logisztikai csarnokának építése. Bemutatkozott az új, Audi Hungariánál készülő 3.0 V6 TDI motor a Bécsi Motorszimpóziumon. Kitűzték a bokrétát az Audi Aréna Győr multifunkcionális csarnokra. A Motorfejlesztő Központ bővítésének bokrétaünnepe. Befejeződött a péri repülőtér bővítése: nagyobb repülésbiztonság műszeres leszállító rendszerrel és hosszabb kifutópályával. 2015 végére az Audi Hungaria egy jövőbe mutató geotermikus rendszer által termelt hőenergiát fog hasznosítani: Az új projekt keretében a vállalat a PannErgy Nyrt. leányvállalatával, a DD Energy Kft.-vel 17+15 éves hőenergia szállítási szerződést kötött. Alapkőletétel az Audi Hungaria Iskolában: 2017-ig 9600 négyzetméterre nő az iskola területe. Megkezdődött az Audi TT és TTS Coupé sorozatgyártása az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél. Az Audi Hungaria köszöntötte 11 000. munkatársát. Elkészült a 100 000. autó az új járműgyárban. Díszdoktori cím az Audi Hungaria ügyvezető igazgatójának, Thomas Faustmann-nak. Hightech labort adtak át a győri Széchenyi István Egyetemen az Audi Hungariával. Audi TT Roadster Győrből Párizsban. Első Audi Hungaria Önkéntes Nap Győrben. 35 éves a Győri Balett – Az Audi Hungaria átadta a Minőségi Táncművészetért Díját. Megkezdődött az Audi TT Roadster sorozatgyártása. Megnyitotta kapuit az Audi Aréna Győr. Az Audi Hungaria megalapította ötödik tanszékét a Széchenyi István Egyetemen. Kórház-korszerűsítés az Audi Hungaria támogatásával.

Képgaléria megtekintése

2013
2013

Az Audi Hungaria támogatja a péri repülőtér bővítését: a vállalat, a magyar állam és Győr város önkormányzata szorosan együttműködik a közös cél érdekében. 20 éves az Audi Hungaria: Stratégiai együttműködési megállapodás a magyar kormánnyal.Az Audi Hungaria immár ötödik alkalommal nyerte el a „Legvonzóbb Munkáltató“ címet Magyarországon. A Magyar Olimpiai Bizottság új partnere az Audi. Megkezdődött a sorozatgyártás az Audi Hungaria új járműgyárában. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke ünnepélyesen megnyitották a győri járműgyárat. Az Audi A3 Limousine az első modell, amelynek teljes gyártási folyamata Magyarországon valósul meg. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. 20 éves fennállásának alkalmából a Bajnokok Ligája győztes csapata, az FC Bayern München érkezett Győrbe. Új, járműfejlesztési tanszéket alapítottak, amely már a negyedik Audi-tanszék a győri Széchenyi István Egyetemen. Nyílt Nap az Audi Hungariánál. Megkezdte karrierjét a 10 000. munkatárs a vállalatnál. Az Audi Hungaria a Győri ETO FC – FC Bayern München futballgálából származó tiszta bevételét karitatív célokra fordítja. Megkezdődött az új Audi A3 Cabriolet sorozatgyártása az Audi Hungariánál. Az Audi Hungaria kettős jubileumot ünnepel: legördült a 25 milliomodik motor és az 500 ezredik Audi TT a gyártósorról. Audi A3 Limousine a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak.

Képgaléria megtekintése

2012
2012

Megkezdődött a szakképzés az Audi Hungaria Projekt- és Oktatóközpontjában. Az Audi Hungaria a győri MOBILIS Interaktív Kiállítási Központ partnere. 8000. munkatárs az Audi Hungariánál. Audi Hungaria és ETO KC továbbra is együtt a bajnokságban. Átadták a győri Széchenyi Egyetemen a Belsőégésű Motorok Tanszék új épületét. Wahrmann Mór érem az Audi Hungaria ügyvezető igazgatójának. Az új járműgyár bokrétaünnepe az Audi Hungariánál. Elkészült a kétmilliomodik V6 TDI motor az Audi Hungariánál. Felavatták a Kísérleti Motorgyártó Központ (MAC) új épületét. 30 női munkatárs írta alá munkaszerződését a vállalatnál, miután sikeresen befejeztek egy négy hónapos átképzést jármű specifikus szakmára. Megkezdődött az új 1,2 és 1,4 literes négyhengeres Otto-motorok sorozatgyártása. Elkészült az 500 000. nyolchengeres motor.

Képgaléria megtekintése

2011
2011

Megkezdődött az RS 3 Sportback sorozatgyártása. Átadták a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Belsőégésű Motorok Tanszékének új épületét. Elkészült a 20 milliomodik motor Győrben. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. elindította erdőtelepítési projektjének második ütemét. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, Frank Dreves, az Audi termelésért felelős igazgatótanácsi tagja, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. felügyelőbizottságának elnöke, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezetésének elnöke elhelyezték a győri gyár bővítésének alapkövét. Megkezdte munkáját a 7000. munkatárs az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél. Bokrétaünnep az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. szerszámgyárában: a szerszámgyár területe a jelenleginek közel duplájára, 28.000 négyzetméterre nőtt. Megérkezett a 20 000. irányvonat az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. gyárterületére. Megnyílt az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Projekt-és Oktatóközpontja Győrben. A 10 éves műszaki fejlesztés járműfejlesztéssel bővül.

Képgaléria megtekintése

2010
2010

Az Audi Hungaria szerszámgyára megkezdte az Audi RS 5 karosszériaelemeinek gyártását. A vállalat kezdeményezésével 2010 szeptemberében indult az Audi Hungaria Iskola Győrben. Az Audi Hungaria megnyitja Látogatói Központját. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke a Parlamentben bejelentették a győri gyárbővítést. Elkészült az 500 000. autó Győrben.

Képgaléria megtekintése

2009
2009

Környezetvédelem és kreativitás: nagy sikerű Audi Hungaria környezetvédelmi pályázat óvodás és iskolás korú gyermekek részvételével. Legördült a 400 000. Audi TT az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. gyártósoráról. A vállalat a Müncheni Műszaki Egyetemmel és a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemmel együttműködve több mint 13 000 facsemete ültetésével támogatja a kiemelkedő jelentőségű tudományos kutatást.

Képgaléria megtekintése

2008
2008

Megérkezett a 15 000. irányvonat az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. gyárterületére. Az Audi Hungaria fennállásának 15. évfordulóját ünnepli. Elkészült a 400 000. jármű az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél.

Képgaléria megtekintése

2007
2007

Az Audi Hungaria sikertörténetének új fejezetét nyitja meg az Audi A3 Cabriolet gyártása. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke elindították a sorozatgyártást a győri AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. járműgyárában.

Képgaléria megtekintése

2006
2006

Júniusban megkezdődött az Audi Hungariánál a második generációs TT Coupé sportautók sorozatgyártása. Az első sportkocsival Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter gördült le a győri gyártósorról.

Képgaléria megtekintése

2005
2005

2005 júniusában elkészült az Audi Hungariánál a 10 milliomodik motor. A jubileumi erőforrást egy rendőrség számára készült Audi TT Coupéba szerelték be. A speciálisan felszerelt járművet Dr. Jochem Heizmann az AUDI AG igazgatótanácsi tagja adta át Dr. Bene László országos rendőrfőkapitánynak. Az Audi tovább bővítette tevékenységi körét Magyarországon, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében felavatták az Audi Hungaria szerszámgyárát.

Képgaléria megtekintése

2003
2003

A 10 éves AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. 2003 szeptember 24-én Medgyessy Péter miniszterelnök és Dr. Bern Pischetsrieder a Volkswagen AG elnöke részvételével. A jubileumi évet a vállalat többek között egy "Nyílt Nap" rendezésével ünnepelte.

Képgaléria megtekintése

2002
2002

A nyolchengeres motorgyár hivatalos megnyitója Dr. Martin Winterkorn, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Bencsó Csaba a nyolchengeres motorgyártás vezetője és Jürgen Lunemann ügyvezető jelenlétében.

Képgaléria megtekintése

2001
2001

2001-ben adták át az Audi Hungaria Motorfejlesztő Központját. A központban a mérnökök sorozatgyártást támogató fejlesztéseket végeznek, nemcsak az Audi Hungaria, hanem az anyavállalat, az Audi AG megbízásából is. Az Audi A3 és S3 gyártásának kezdete Győrben. Ezek a modellek 2003-ig készültek az Audi Hungariánál.

Képgaléria megtekintése

2000
2000

A négyhengeres dízelmotor gyártócsarnok megnyitója Orbán Viktor miniszterelnök, Balogh József Győr város polgármestere, Varga Mihály pénzügyminiszter és Jürgen D. Hoffmann az Audi Hungaria pénzügyekért felelős igazgatójának jelenlétében.

Képgaléria megtekintése

1998
1998

Megkezdődik Győrben az Audi TT Coupé összeszerelése. Precíz kézimunka a tökéletes minőségért.

Képgaléria megtekintése

1994
1994

Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke a gyár megnyitóján. Megkezdődik a négyhengeres ötszelepes motorok gyártása. Dr. Ferdinand Piëch, a Volkswagen AG igazgatótanácsának egykori elnöke és Gerhard Schröder Alsó-Szászország volt miniszterelnöke is részt vett a gyáravatón.

Képgaléria megtekintése

1993
1993

A szerződés aláírása az iparterület megvásárlásáról és a beruházás keretfeltételeiről. Szerkezetkész csarnok zöld mezővel, eredeti állapot

Képgaléria megtekintése

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001